Kontroll vesztés?
Szeretném képzelni, hogy ezen kis szösszenet megírása közben nem leszek kontrollálva a cenzor által…
Mi is az a kontroll? Ki az? Pozitív vagy negatív, vagy inkább relatív?
Az emberekkel, zömében nőkkel töltött sok-sok idő már gyermekkoromtól meghatározza az életemet, bár édesanyámmal viszonylag kevés időt tudtunk együtt lenni, mivel sokat dolgozott. Emiatt a feladatok világában „kellett” élni, ami sok mindenre megtanított, többek között arra, hogy kell, és hogyan nem szabad viselkedni, otthon, társaságban, az iskolában, az idősekkel, az utcán, és még sorolhatnám.
Azt mondják, az első 6 évben fejlődik ki egy gyermek személyiségének alapja, ezután természetesen változnak dolgok, de az alapok megszilárdulnak.
Azt hiszem sokunk fogalmazta már meg magában, de akár hangosan is azt a cinikus kis félmondatot, hogy „Ennek se volt gyerekszobája!”.
Azért ebből nem épp a jóindulat sugárzik, azt hiszem ez olyas valami, ami a nyelvünkben kapott egy erős negatív pecsétet. Mindenki, aki ezt a mondatot megfogalmazza magában, saját magával kapcsolatban meg van győződve az ellenkezőjéről, és ha azt a számomra mára nyilvánvaló tényt veszem alapul, hogy mindenkinek igaza van, ami a saját világát illeti, a gondolat megjelenítőjének biztosan igaza is van.
Milyen az, akinek van gyerekszobája?
Illedelmes, kedves, nem beszél hülyeségeket, nem szól más szavába, csak akkor beszél, ha kérdezik, tudja, hol a helye…
Teljes kontroll alatt tartja saját magát, nem játszik a kabátja ujjával, válaszol a neki feltett kérdésre, de nem feltétlenül azt, amit valójában gondol, inkább, amit hallani szeretnének.
Hogy miért?
A gyerekek utálják a kontrollt, de szükségszerű számukra. Egyrészt a biztonságuk, másrészt a társadalmi beilleszkedésük érdekében, na meg a jó öreg megszokásból, életük, értelmük fejlődésével behódolnak a rendszernek.
Egyre gyarapodnak a „kontrollszálacskák”, amik egyfajta hálós, ragadós anyaggá válnak, ami, ha ki akarnának lépni, azonnal figyelmezteti őket, hogy „Nem-nem!”.
Így a gyermek megtanulja, hogyha betartja a szabályokat, akkor ha dicséretre nem is számíthat minden esetben, de a szidást legalább elkerülheti.
És a kontroll háló egyre kiterjedtebb, masszívan épül, jöhetnek az új helyzetek, mi már tudjuk, hogyan kell viselkednünk, ahhoz hogy megfeleljünk a környezetünknek, már-már saját magunknak. Hiszen közben kialakult bennünk egy kevésbé kedves, igen kritizáló, becsmérlő cenzor, aki továbbra is elvárja, hogy helyesen viselkedjünk.
És ha már ilyen ügyesek vagyunk, hogy mindig megtesszük, amit elvárnak tőlünk, akkor lassan kezd elgurulni a gyógyszer. Van ahol évek, máshol évtizedek telnek el a kontrollhálóban üldögéléssel. Közben néha azért jönnek csábító, zavaró körülmények, amiktől majd biztosan bűnösnek, rossz kislánynak, vagy csak szimplán hülyének érezzük magunkat, ezért igyekszünk elkerülni ezeket.
De a lázadás a rendszer ellen nemcsak a tinédzserek kiváltsága!
Az, amire vágyunk, és az, amit megengedünk saját magunknak, igen messze tudnak esni egymástól, és itt nem materiális dolgokról van szó.
Ilyen lehet a szeretet elfogadása vagy az őszinteség akár saját magunk felé. Ezeket a programok sok generációval ezelőtt íródtak, amely örökségünket szinte az anyatejjel szívtunk magunkba.
A háló persze rugalmasabb is lehet, vannak, akiknek egészen nagy hálójuk van, sok mindent kimondhatnak, megengedhetnek maguknak.
Az ilyen embereket jellemzően gátlástalannak, akár nagyképűnek tituláljuk, de mindenképp veszélyesnek tartjuk.
Akár csodálatra méltónak is gondolhatnánk őket egy-egy pillanatra, de azért az a kis gondolatfoszlány, hogy ezt magunknak megengedjük, na azért az már sok lenne.
A szomszéd fűje mindig zöldebb!
Aki nálunk kontrolláltabb azt csodálhatjuk, de egyben sajnáljuk is, persze, ebben már benne van az, hogy mi ezt jobban csináljuk, akkor tehát ki is van nagyobb kontroll alatt?
Kontrollvesztés
A kontrollvesztés, mint fogalom egy teljesen ártatlan szóösszetétel, ám ha eljutottál az olvasásban eddig, akkor valószínűleg te is benne ülsz, és téged sem tud hidegen hagyni a téma.
De vajon ki hogyan értelmezi?
Ha elveszítjük a kontrollt, azzal elveszítjük a fejünket is? Az egyenlő egy csata elvesztésével? De mégis kivel csatározunk? És mi célból?
Amikor kiszakad belőled egy olyan mondat, vagy mozdulat, amely kiesik a számodra elfogadott normális keretből, azzal te elvesztettél valamit?
Vagy esetleg pont ellenkezőleg? Lehet, hogy nyertél? Új élményt biztosan, amihez Te magad járultál hozzá, a saját MAGad (magod) megismeréséhez.
Ha csak arra gondolunk, hogy a magyar nyelv milyen gazdag, már benne van a mag szócska. Ha elképzelünk egy magot, annak nincsenek oldalai, teteje vagy alja, vagyis ha így képzeljük el saját magunkat, akkor nem érdemes azonnal szögleteket, oldalakat csiszolni vagy a reakcióinkat egyik, vagy másik oldalra sorakoztatni.
Amikor egy teljesen új, számunkra még nem ismert dologgal, helyzettel találjuk szembe magunkat, ne az oldalakat kezdjük el keresni a magon. Elég, ha egy pillanatra csak benne vagyunk, nem akarunk semmit, nem ragaszkodunk, csak vagyunk.
Ez pedig nem más, csak gyakorlás kérdése. A létezés a legtermészetesebb dolog mindannyiunk számára, mégis amikor aktívan szeretnénk gyakorolni, akkor belső gátakba ütközünk, a kontroll számára nem összeegyeztethető, és ekkor jön az ellenállás. Ekkor kell résen lenni, és hátrébb lépni kettőt, megvizsgálni vajon kié ez az ellenállás, és miért.
Ki rajzolta tele az én gyerekszobám falát? Jól érzem magam ebben a szobában?
Ha nem, akkor kéne esetleg egy szép új szín, amivel lefesthetném. Persze nem lesz elég festék egyszerre az egészre. Csak szép sorjában, egyszerre csak egy kis sarok, aztán lehet, egy másik szín jobban tetszene, hát lehet folytatni azzal…
A kineziológia számomra egy ilyen csodás festék, olyan színű, amelyet csak szeretnénk, a falakat pedig bárhogyan festhetjük, a szivárvány összes színével. Így a gyerekszoba, a védelmező, biztonságos otthonunk egyre kellemesebb lehet számunkra, ahol szívesen töltünk időt, mosollyal lépünk be oda, és ha elhagyjuk is olykor, nem viszünk oda haragot, bűntudatot, és félelmet.
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha úgy érzed, van, akinek szüksége lehet ezekre a sorokra, oszd meg vele az írásomat!
És ne feledd, TreeYourSelf!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: